Időtlen idők

Szóval már elég rég nem írogattam magamról. Eltelt egy újabb félév, a legjobb félév tanulmányilag, a legrosszabb félév érzelmileg. Aminek most meg is lett az eredménye. Magányos vagyok. Meg is érdemlem. Az elkövetkező magány lehet segíteni fog abban hogy megismerjem önmagamat, rendbe tegyem a gondolataimat. A metrón olvasgatok, egy részlet abból amit ma olvastam, a könyv első fejezetének utolsó soraiból:

"...belém ivódtál, az arcod, részévé váltál minden jelen és eljövendő cselekedetemnek, gondolatomnak, beleégtél minden egyes oxigént égető sejtembe, őrizlek akarva-akaratlan, az arcod, fények...[...]...az arcod, nem tehetem, hogy nem veszek rólad tudomást, magam nélkül sem tudok élni; megtörténtél velem, nem cselekvésem tárgya lettél, hanem állítmány, erős és győzedelmes, alaposan megtörténtél velem, tehetetlen vagyok, szeretlek...[...]...látomások, sztrádákról és lehetőségekről, utakról és véletlenekről...

A vonat megállt."

(Békés Pál: szerelmem, útközben)