"Az egyetlen dolog, úgy hiszem, ami elviselhetővé teszi ezt a világot, a szépség, amelyet az emberek hébe-hóba előteremtenek a zűrzavarból. A festmények, a zene, a könyvek... Amelyik élet a leggazdagabb ezekben, az a szép élet. A legtökéletesebb műremek."Végigkísértem Kitty-t azon kevés eseményen amely formálta őt, vagy talán csak előhozta belőle ami mindig is ott volt.
"Mi volt ez? Tréfa? Talán csak álom, amelyből a megkönnyebbülés sóhajával ébred fel az ember. Mintha minden réges-régen és messze-messze játszódott volna le. Sajátságos, milyen árnyszerűek voltak e darab személyei a való élet verőfényes hátterének. Kittynek úgy tűnt mindez, mint egy történet, amelyet olvasott..."És a befejező gondolatok:
"Tele vagyok reménységgel és bátorsággal. [...] Minden bizonytalan, az élet, a sors, ám könnyű szívvel nézek eléje. Olyan sok van, amit még tudni akarok; olvasni akarok és tanulni akarok. Magam előtt látom a világ isteni színjátékát, az élet körforgását, és látom a szépséget, a tengert és a pálmafákat, a napkeltét, a napnyugtát és a csillagos éjszakát."
A színes fátyol
