Mikor az élet szétizél és agyongyötör...
Tegnap éjjel álmodtam, de úgy, mint sohasem eddig. Nagyon megviselt. Nem tudom mit álmodtam, de belefúródott a tudatalattimba, és egész nap, de egész nap, de egész-egész nap kísértett. A legszörnyűbb álom lehetett. És a legrosszabb, hogy nem merek rá emlékezni, csak egy kép maradt meg, a többit képtelen vagyok felidézni. Nagyon fájhatott.
Azért nagyon érdekes az emberi agy, hisz ha nagyon akarja, a tudatalattija van amit mélyen elrejt egy kis ládában. A kulcsot hozzá pedig eldobja. Egy fogadalmat. Hogy soha többet nem nyitja ki azt a ládát. De a ládában található kincs örökre megmarad. A ládát eldobni, elfelejteni nem lehet. Csak a kulcsot.
